Szöveti és szerkezeti szilárdság a Sulfoprill14 segítségével
Az előző részekben, nemzetközi kísérletek alapján megállapítottuk, hogy a Sulfoprill14 alapanyaga (kalcium szulfát) rendelkezik a növények igényeihez leginkább igazodó feltáródási dinamikával.
Azt is megtudtuk, hogy a Sulfoprill14 a ként SO4 formában tartalmazza, mely formátum a növények számára azonnal felvehető ellentétben az ammónium-szulfáttal vagy az elemi kénnel.
Azt is megtudtuk, hogy a Sulfoprill14 a ként SO4 formában tartalmazza, mely formátum a növények számára azonnal felvehető ellentétben az ammónium-szulfáttal vagy az elemi kénnel.
Kiderült, hogy a Sulfoprill14 alkalmazásával úgy juttathatunk ki ként, hogy nem savanyítjuk a talajainkat, akadályozva ezáltal a műtrágyák hasznosulását és a természetes bakteriális tevékenységet.
A Sulfoprill14 előnyei azonban itt nem érnek véget. A termék bemutatása során hajlamosak vagyunk csupán a kénre és annak előnyeire koncentrálni de a Sulfoprill14 több ennél. A 14% Kén mellett tartalmaz 32% könnyen felvehető Kalciumot is.
A kalcium pedig elengedhetetlen a kezdeti gyökérfejlődés és a bokrosodás szempontjából és óriási szerepe van a szár szilárdsága valamint a szövetek ellenállósága szempontjából.
Mit is jelent ez? - Azt, hogy a Sulfoprill14 a magágyba juttatva (a felső 10 cm-ben) nem csupán a nitrogén hasznosulását és az intenzív növekedést biztosítja hanem a szöveti és szerkezeti szilárdságot is.
Ezáltal a gyökérzet nem csak nagyobb de erősebb is lesz ami lehetővé teszi a jobb tápanyag- és vízhasznosítást akár kedvezőtlenebb szerkezetű és vízellátású talajokon is. A fejlettebb és erősebb szár illetve levélzet az intenzívebb fotoszintézis mellett a kártevőkkel, kórokozókkal és meteorológiai tényezőkkel (szélvihar, homokverés, napégés, jég stb.) szemben is fokozottabb ellenállóságot biztosít.
Biztosítsa Ön is talajai élővilágát, a környezet védelmét, a kijuttatott tápanyagok hasznosulását illetve őszi vetésű növényei fejlett gyökérzetét és szilárd szerkezetét Sulfoprill14 alkalmazásával.
Kérdéseivel forduljon bizalommal értéksítő kollégáinkhoz.

TOVÁBBI HÍREINK
-
![[1733221265025558.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.12.03/1733221265025558.jpg?m=MTUwLDExMw%3D%3D&_=1733221266)
03.12.2024 G-Seed/RWA: A hitelesség és szakmaiság zászlóvivője a vetőmagpiacon - szakembereink a NAK székházában jártak. A G-Seed/RWA számára kiemelten fontos, hogy aktív szerepet vállaljon a mezőgazdasági szektor meghatározó eseményein, és hitelesen képviselje magát mind a szakmai közö...
-
![[1733216937234768.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.12.03/1733216937234768.jpg?m=MTUwLDEwMA%3D%3D&_=1733216941)
03.12.2024 Kíváncsi Ön az RWA tavaszi vetőmag portfóliójára? Olvassa el cikkünket, melyben szakértőnk ajánlja a legújabb fajtáinkat és hibridjeinket! Javában tart a tavaszi vetőmag szezon – Újdonságok az RWA kukorica-, szója- napraforgó vetőmag-portfóliójában.
-
![[173159216924367.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.11.14/173159216924367.jpg?m=MTIwLDE1MA%3D%3D&_=1731592169)
14.11.2024 11-szeres Business Superbrands díjazott az RWA márka! Idén tizenhét éves a Business Superbrands program, amely az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki díjazási rendszerében!
-
![[1729844641465792.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.10.25/1729844641465792.jpg?m=MTUwLDEwMg%3D%3D&_=1729844642)
25.10.2024 Önkéntes nap az RWA Magyarország Kft.-nél! Az RWA Magyarország Kft. számára fontos, hogy példát mutassunk, és tegyünk együtt a közösségért!
-
![[1733925915158334.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.12.11/1733925915158334.jpg?m=MTUwLDgx&_=1733925915)
07.10.2024 Hogyan alakítja át a mezőgazdaság a terméktesztelést és a genetikát? Nézze meg minisorozatunkat! Videóink bemutatják szakértőnk véleményét arról, hogy milyen a fenntartható vetőmagtermelés az éghajlatváltozás korában. Philip Karoshi, az RWA Austria AG(Saatgut)...
-
![[1727095083004522.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.09.23/1727095083004522.jpg?m=MTUwLDExMw%3D%3D&_=1727095084)
23.09.2024 Segítség az árvízi védekezés támogatására Győrben
-
![[1727257063847524.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.09.25/1727257063847524.jpg?m=MTUwLDc2&_=1727257064)
18.09.2024 Nézze meg az ikrényi telephelyünkön lévő, modern növényvédő szer raktárunkról szóló kisfilmet!
-
![[172725810898922.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.09.25/172725810898922.jpg?m=MTUwLDc2&_=1727258109)
05.08.2024 Bosits Tamás, szombathelyi gazda ajánlja Obiwan búzánkat a termelőknek legújabb videónkban! Nézze meg legújabb videóinkat, melyben Bosits Tamás, szombathelyi vállalkozó ajánlja Obiwan őszi szálkás búzánkat, illetve az RWA-t a termelőknek.
-
![[1719913666671510.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2024.07.02/1719913666671510.jpg?m=MTUwLDM4&_=1719913667)
02.07.2024 REPCE vetés margójára….avagy Mi a közös a két képen? Az RWA Magyarország Kft. és az Omya Hungária Kft. szakmai javaslata júliusi hónapra, az optimális talajszerkezet elérésére repce vetéshez.
-
![[1514982804702146.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2018.01.03/1514982804702146.jpg?m=MTUwLDExMg%3D%3D&_=1514982808)
28.06.2024 Bedő Tamás, csongrádi családi gazdálkodó meséli el pozitív tapasztalatait videónkban az RWA-val kapcsolatban! A gazda nemcsak repce vagy másféle vetőmagot vásárol tőlünk, hanem többféle szolgáltatásunkat is igénybe veszi.