Szöveti és szerkezeti szilárdság a Sulfoprill14 segítségével
Az előző részekben, nemzetközi kísérletek alapján megállapítottuk, hogy a Sulfoprill14 alapanyaga (kalcium szulfát) rendelkezik a növények igényeihez leginkább igazodó feltáródási dinamikával.
Azt is megtudtuk, hogy a Sulfoprill14 a ként SO4 formában tartalmazza, mely formátum a növények számára azonnal felvehető ellentétben az ammónium-szulfáttal vagy az elemi kénnel.

Kiderült, hogy a Sulfoprill14 alkalmazásával úgy juttathatunk ki ként, hogy nem savanyítjuk a talajainkat, akadályozva ezáltal a műtrágyák hasznosulását és a természetes bakteriális tevékenységet.
A Sulfoprill14 előnyei azonban itt nem érnek véget. A termék bemutatása során hajlamosak vagyunk csupán a kénre és annak előnyeire koncentrálni de a Sulfoprill14 több ennél. A 14% Kén mellett tartalmaz 32% könnyen felvehető Kalciumot is.
A kalcium pedig elengedhetetlen a kezdeti gyökérfejlődés és a bokrosodás szempontjából és óriási szerepe van a szár szilárdsága valamint a szövetek ellenállósága szempontjából.
Mit is jelent ez? - Azt, hogy a Sulfoprill14 a magágyba juttatva (a felső 10 cm-ben) nem csupán a nitrogén hasznosulását és az intenzív növekedést biztosítja hanem a szöveti és szerkezeti szilárdságot is.
Ezáltal a gyökérzet nem csak nagyobb de erősebb is lesz ami lehetővé teszi a jobb tápanyag- és vízhasznosítást akár kedvezőtlenebb szerkezetű és vízellátású talajokon is. A fejlettebb és erősebb szár illetve levélzet az intenzívebb fotoszintézis mellett a kártevőkkel, kórokozókkal és meteorológiai tényezőkkel (szélvihar, homokverés, napégés, jég stb.) szemben is fokozottabb ellenállóságot biztosít.
Biztosítsa Ön is talajai élővilágát, a környezet védelmét, a kijuttatott tápanyagok hasznosulását illetve őszi vetésű növényei fejlett gyökérzetét és szilárd szerkezetét Sulfoprill14 alkalmazásával.
Kérdéseivel forduljon bizalommal értéksítő kollégáinkhoz.

TOVÁBBI HÍREINK
-
![[1643980965565783.jpg]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2022.02.04/1643980965565783.jpg?m=MTUwLDg0&_=1643980968)
04.02.2022 Az RWA felvásárolta a szerbiai takarmánykeveréket gyártó Patent Co.-t. A Garant-tal és az Agromed-del való együttműködés további innovációs és növekedési potenciált fog eredményezni a jövőben, és lehetővé teszi a termelés és a por...
-
![[1643878490465637.png]](https://cdn.rwa.at/rwa/rwa.at/media/image/2022.02.03/1643878490465637.png?m=MTUwLDc1&_=1643878491)
03.01.2022 MegaGROW MAX Starter - az RWA Magyarország saját márkás műtrágyája Célzott tápanyagutánpótlás - elsősorban tavaszi növényekhez